A gólya már nem aktuális

A gólya már nem aktuális

Jelen interjúcikk az Életszépítők oldalán jelent meg Fehérváry Krisztina tollából.

Sokféle tanácsot olvashatunk a témakörben, amelyeket olvasgatva egyértelművé válik: egy gyerek szexuális felvilágosítása nem korlátozódhat a kamaszkori beszélgetésekre. A kisgyerek kíváncsi, kérdései vannak, és egyébként is viszonyul valahogy a témakörhöz, tehát jobb, ha ezt rajtunk keresztül teszi. A szakértők mindig hangsúlyozzák: ha kérdez, ne mondjuk, hogy ehhez még kicsi vagy, erről nem illik beszélni stb. Egyrészt, ha azt akarjuk, hogy kamaszként bármilyen, lényeges kérdést feltegyen a gyerek, vagy megosszon velünk fontos információkat, akkor már az elejétől kezdve éreznie kell, hogy hozzánk mindig fordulhat – és ez az érzés nem tizenkét évesen alakul ki. Tehát reagálnunk kell arra, amikor mesél vagy kérdez, méghozzá hitelesen, de a korának megfelelően. S nem akkor, amikor ráérünk és kedvünk van, hanem akkor, amikor ő kérdez. Mindez nagyjából minden témakörre igaz.

Ha pedig szeretnénk, hogy ezek a beszélgetések később minél kevésbé legyenek kínosak, akkor szintén az a megoldás, hogy az elejétől kezdve természetesen kezeljük a témát. Igazából soha nem kell konkrétan leülni és szexuális felvilágosítást tartani a gyereknek, ne hagyjuk elveszíteni az érdeklődés kifejeződését: az ő számára még sokáig nem zavarba ejtő a téma, csak annyi a dolgunk, hogy válaszolunk a kérdésekre, és annál többet nem is kell erőltetni. Később sem az anatómiai részletek átadása a lényeges, hogy ki mit csinál, hanem az, hogyan érezzük magunkat közben. Leginkább az érzelmek fontosak, amelyek az egészet övezik és átszövik. Habár az ember sokszor szeretne kész válaszokat előhúzni ilyenkor, a legtöbb szakértő azt mondja, hogy ez az életkortól és a gyerek érdeklődésétől függ.

A mi tapasztalatunk szerint néha válaszokra sincs szükség: az ötéves kisfiamnak például nemrég unokatestvére született, így aztán megértette, hogy a kisbaba az anyukája hasában nődögél, majd megszületik. Egy korábbi, kisebb sérülésből pedig tudta, hogy nagyon kell vigyáznia a fütyijénél a golyókra, mert majd onnan jönnek a kisbabák.

Természetesen azt is megkérdezte már, honnan lesznek úgy általában a gyerekek, amire valaha, valamikor azt válaszoltam, hogyha egy nő és egy férfi nagyon szereti egymást, akkor lesz, ő is így született. Tulajdonképpen csak idő kérdése volt, hogy szöget üssön a fejébe: mégis konkrétan hogyan kerül át a kisbaba a nő hasába. Én csak megálltam éppen, talán pont fürdettem vagy öltöztettem, és önkéntelenül is az jött ki a számon, hogy: öööööö. Miközben a megfogalmazáson járattam az agyam, már meg is született benne a válasz:

„Szerintem amikor ölelkeznek a szerelmesek, és szeretik egymást, akkor a férfi hidat épít, azon átmegy a nő és így megy bele a kisbaba.”

Ennél szebbet én biztosan nem tudtam volna mondani.

Ahogy a jó mesék is metaforákban szólnak az élet lényeges kérdéseiről, a gyerekek is sokáig szeretik az ilyen, meseszerű vagy költői megfogalmazásokat, de ezeknek azért az igazat kell fednie – a gólyamese például nem ilyen. Ha nem elég számukra a magyarázat, akkor úgyis tovább kérdeznek. Fontos az is, hogy a szerelem, a szeretet már a kezdetektől kötődjön ehhez az egész kérdéskörhöz.

– A gyerekek gyakran találkoznak a szexualitással, valaha például az állatokat látták párosodni, manapság pedig a tévében, itt-ott videoklipekben, reklámokban, plakátokon találkoznak nyílt és szofisztikáltabb tartalmakkal, jóval nagyobb mennyiségben, mint valaha. Tehát a témát nem lehet megkerülni és nem is érdemes – mondja Zala Márton szexuálpszichológus.

Afelől pedig ne legyen kétségünk, hogy már kiskamaszként találkozni fog pornóval: hazai és nemzetközi felmérések szerint is a 10 év feletti gyerekek jelentős hányada látott már pornót, a 13-14 évesek pedig ugyebár már rendszeresen rákeresnek ezekre az oldalakra.

– Nem reális célkitűzés, hogy megóvjuk tőle a gyereket, meg fogja találni. Ezért fontos, hogy legyen valamilyen szintű előképe, ne a pornón keresztül alkosson képet először a szexről. Sok esetben ugyanis ilyenkor irreális elvárásai lesznek a fiataloknak önmagukkal és a partnerükkel szemben is. Több olyan páciensem is volt, aki azt gondolta magáról, kicsi a pénisze, de csak azért, mert a pornófilmekből vette a mintát. A lányok pedig azt gondolják, azt kell csinálni, amit ott látnak. Nemcsak technikai részletekről van van szó vagy arról, hogy később mire mondanak igent, hanem arról is, hogy úgy érzik, látványosabbnak kell lenniük, elkezdik eljátszani azt, amit érezniük kellene. Vagy úgy tesznek, mintha élveznének valamit, ami valójában rossz nekik. Arról nem is beszélve, hogy a pornófilmben is van egy előtörténet, ami szintén nem reális fogalmakat képezhet arról, hogy a nők egy csettintésre le szoktak feküdni az emberrel – figyelmeztet a szakértő.

Az, hogy például mi mennyire legyünk szabatosak a megfogalmazásokban, tőlünk függ. Hasonló kérdéskör a gyerek előtti meztelenség: vannak szemérmesebb szülők és vannak olyanok, akik szeretnek az otthonukban meztelenül mászkálni. Mindkét esetben nőhetnek fel egészséges szexualitással rendelkező emberek, az a fontosabb, hogy önazonosak legyünk, a természetellenes erőlködés károsabb. Arra viszont érdemes figyelni, hogyha a gyerek idővel kínosan érzi magát, zavarban van, azt tartsuk tiszteletben. A szakértő szerint az együtt fürdés sem okoz különösebben problémát, amíg a gyerek igényli. Hasonló eset a vitatott szájpuszi: a gyerekek sokszor szeretnék ezt, de igazából csak felnőttként tulajdonítunk neki szexuális tartalmat. Ez számára aszexuális, viszont a szeretet jeleként értelmezi.

A kisgyerek idővel felfedezi, hogy jólesik neki, ha magához ér, innentől kezdve ezt nyilván gyakrabban teszi. Nem jó ötlet ezért leszidni, legfeljebb hozzátenni, hogy ezt mások előtt nem szoktuk. Ha véletlenül fültanúja vagyunk egy beszélgetésnek az óvodások között, abba sem jó ötlet beleszólni (hacsak nem rosszul érzi magát ebben a helyzetben valamelyikük), az legyen ő dolguk. Ha úgy érezzük, valamit mégis hozzá kell fűznünk, érdemes később felhozni a témát.

Nagyon fontos, hogy a nemiséggel kapcsolatban ne keltsünk se bűntudatot, se félelmet, ennek később káros hatásai lehetnek.

– Sok olyan páciensem van, akinek a problémái erre vezethetőek vissza. Az is jellemző, hogyha gyakran ellenőriznek valaki, ha nagyon tiltják ezt, akkor például egy fiúnak mindig sietnie kell. Mivel ez éveken át zajlik így, később kialakulhat a korai magömlés. Ugyan a női orgazmus zavara nagyon összetett jelenség, aminek többféle oka is lehet, de az egyik lehet az, hogy a lányokat nagyon gyakran letiltják, mondván, oda nem szabad nyúlni, jó kislány ilyet nem csinál. Régen olyan elnevezések is gyakorta elhangzottak, mint a csúnyája. Ennek mind lehet negatív hatása. Felesleges lelkiismeretfurdalást kelteni, hiszen senkinek sem árt azzal, amit csinál. Az meg a másik probléma, amikor negatív értelemben jelenik meg a szexualitás, a szülők egymás egymás szexuális potenciáljáról, viselkedéséről osztanak meg a gyerek előtt véleményt – taglalja Zala Márton.

Fontos továbbá, hogy elhangozzon, tudatosuljon, ezt felnőttek csinálják. Ha ez egyértelmű, akkor nem kell megijeszteni sem a gyereket. A legjobban azzal védhetjük meg a kéretlen érintésektől, ha beszélünk erről az egész témakörről. A kutatások szerint azok a gyerekek, akiket szexuális abúzus ért, de a szexről lehetett beszélni otthon, hamarabb felismerték, hogy mi történik velük, tudtak nemet mondani, illetve sokkal könnyebben beszéltek az őket ért eseményekről, kevésbé voltak rávehetőek arra, hogy eltitkolják azt. Szemben azokkal a gyerekekkel, akiknek szavaik sem voltak erre, miközben az erősebb szégyenérzetük is megakadályozta őket a segítségkérésben, és egyáltalán, könnyebben rászedhetőkké váltak manipulációval.

Az már lassan terjedő gondolat, hogy ne kényszerítsük a gyereket, amikor egy rokon megköveteli, hogy adjon puszit. Itt nem erről az egy mozzanatról van szó, de szépen kifejezi a lényeget:

a szeretet nevében nem kényszeríthetjük a gyereket arra, amit nem akar és az intim szféráját érinti. Így egy kislány felnőve képes lesz nemet mondani, esetleg pont annak, aki a szeretet nevében követel tőle valamit. Vonatkozzon ez akár a szexre, akár például a fizikai bántalmazás elviselésére.

Nem arról van szó, hogy a gyerek mindenféle tiltakozását el kell fogadni, de van, ami fölött ő rendelkezhet: és ez a saját teste. Ez nyilván nem ugyanaz a kategória, mint amikor csokit akar enni zöldség helyett. Először mindenki a hozzá legközelebb álló, őket szerető embereken tanul meg mindent, többek között nemet mondani is. Ha ők nem tartják ezt tiszteletben, hogyan mondhatna nemet később például egy tanárnak, egy főnöknek, vagy annak, aki után látszólag vágyakozik.


Comments are closed.